Az AS Roma vezetősége nagyon keményen szankcionálta az ittasan dohányzó játékost, akiről videó is készült.

Olasz foci Olaszország Nainggolan AS Roma szilveszter büntetés

 

A Football Italia információi szerint komoly büntetést kapott az AS Roma középpályása, Radja Nainggolan. A belga játékos szilveszteri akciója verte ki a biztosítékot a Giallorossi vezetőségénél. Történt ugyanis, hogy a fővárosiak legjobbja, az egyik közösségi médiumra feltöltött egy videót, amelyben meglehetősen illuminált állapotba, pirotechnikai eszközöket használva, káromkodva köszönti az újévet. Ráadásul az említett felvételen dohányzott is, ami már nem először fordult vele elő. A fővárosiak vezetői 100 ezer eurós pénzbüntetéssel szankcionálták a 29 éves középpályás viselkedését. Ez azonban nem minden, Nainggolant kitették az Atalanta ellen készülő keretből is.

Nagy port kavart az extrém külsejű játékos videója, de reakciók eltérőek. Vannak, akik elfogadhatatlannak tartják a belga kiválóság tettét, és akadnak olyanok is, akik úgy gondolják, ez még belefér, mivel a pályán mindig jól teljesít. A sokoldalú középpályás azóta már bocsánatot kért a viselkedéséért.

 Szubjektív véleményem szerint Nainggolan egyedül abban hibázott, hogy a felvétel felkerült a közösségi médiára. Ez viszont hatalmas felelőtlenség volt. Persze egy profi sportolótól, és sok gyerek példaképétől jogosan várhatnánk többet, de azért ne legyünk álszentek, hiszen ő is emberből van. A pénzbüntetést is meglehetősen túlzásnak tartom, hiszen vannak játékosok a Serie A-ban, akik ennyit keresnek egy évben. Nainggolant azért nem kell annyira sajnálni, ugyanis nem is olyan régen, közel 5 millióra emelték az éves honoráriumát. Hatásos büntetés, hogy kitették a meccskeretből, viszont kevésbé ésszerű. A farkasok az utóbbi bajnokikon finoman szólva sem nyújtottak jó teljesítményt, tehát győzelmi kényszerben lépnek pályára a hétvégén a minden csapatra veszélyes Atalanta ellen. A Romának minden játékosára szüksége van, hogy kilábaljon a gödörből, Nainggolanra pedig ez hatványozottan igaz. Értem a szándékot, és azt is, hogy példát akartak statuálni, de nem tartom releváns döntésnek a fővárosiak kemény szankcióját.