Rémálomszerűen ért véget a Chelsea számára a római este.

Olasz foci Bajnokok Ligája BL AS Roma Chelsea Juventus Olasz foci Bajnokok Ligája BL AS Roma Chelsea Juventus

 

Október 31-én, a gyerekek az egyik legnépszerűbb amerikai ünnepet, a Halloweent várták, míg a férfiak az idei Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek negyedik fordulóját. A slágermérkőzés egyértelműen a Chelsea római vendégszereplése volt, aminek a két csapat előző (3-3) összecsapása kellően megadta az alaphangot. Aki remek mérkőzésre számított, az nem csalódott, de ezúttal már nem volt annyira kiegyenlített a párharc, ugyanis a Roma komoly fölénnyel szerezte meg a három pontot (3-0). Erre az eredményre talán még a farkasok legfanatikusabb szurkolói sem számítottak, de a szigetországiak biztosan nem arra készültek, hogy ekkora pofonba szaladnak majd bele. Az olasz labdarúgás ismét egy figyelmeztető jelet küldött Európának, hogy kár leírni az itáliai csapatokat.

A Roma ezzel a győzelemmel óriási lépést tett annak érdekében, hogy továbbjusson egy nagyon nehéz csoportból. A Chelsea ellenihez hasonló sikereket bizonyára nagyon megbecsülik az örök városban, ugyanis a Roma az elmúlt időszakban adós maradt a jó nemzetközi teljesítménnyel. Az utóbbi tíz évben, elsősorban nem a sikerekről maradt emlékezetes a rómaiak Bajnokok Ligája szereplése. 2007 áprilisában, a Manchester United hazai pályán mért 7-1-es vereséget a farkasokra. A következő pofon 2014 októberében, a Bayern Münchentől érkezett. Talán ez volt a legérzékenyebb, hiszen az olasz fővárosban nyertek 7-1-re a bajorok. Ezzel még nincs vége. A hazai blama után egy évvel, 2015 novemberében a Giallorossi Barcelonában szaladt bele a késbe (6-1). Most azonban úgy tűnik, hogy a Roma ki tud lépni a saját árnyékából, ami nem csak a csapatnak, de egész Olaszországnak örömhír.

Olasz foci Bajnokok Ligája BL AS Roma Chelsea Juventus Olasz foci Bajnokok Ligája BL AS Roma Chelsea Juventus
Jól sikerült a rómaiak Halloweenje

Az olasz lapok természetesen hatalmas sikerként könyvelik el a farkasok győzelmét, míg az angol lapok rémálomról, és római romokról írnak. Az AS Roma hivatalos oldala több interjút is készített az érintettekkel.

- Tudtuk, a taktikájuk miatt lesznek gondjaink, de tisztában voltunk azzal is, hogy kontrákból veszélyesek lehetünk. Bebizonyítottuk, hogy jól tudjuk kezelni a ránk nehezedő nyomást. Ez a győzelem még csak a kezdet a Roma számára. Hiszek a munkámban, és abban, amit csinálok. A srácoknak kellett egy kis idő, mire megértették, hogy mit is akarok igazán, de az elvégzett munka kezd kifizetődni, és mindenki tisztában van a saját feladatával – mondta Eusebio Di Francesco.

- Az első félidőben elégedett voltam a csapattal, helyzeteket dolgoztunk ki, de sajnos pontatlanok voltunk. A második félidőben a Roma a játék minden elemében jobb volt, látszódott a játékosokon motiváció, és a sikeréhség. Megérdemelték ezt a győzelmet. Ami minket illet, ahhoz, hogy versenyképesek legyünk, következetességre van szükségünk – nyilatkozta a The Telegraphnak Antonio Conte.

A két gólt is szerző Stephan El Shaarawy első dupláját ünnepelhette a Bajnokok Ligájában, és egy felejthetetlen estének titulálta a Chelsea elleni mérkőzést. A Fáraó becenévre hallgató játékos sikeres egy hetet tudhat maga mögött. Először betöltötte a 25. életévét, majd a hétvégi bajnokin győztes gólt szerzett a Bologna ellen, és végezetül a londoniak hálóját kétszer is bevette.

Olasz foci Bajnokok Ligája BL AS Roma Chelsea Juventus Olasz foci Bajnokok Ligája BL AS Roma Chelsea Juventus
Volt ok az örömre Rómában

A nyáron az örök városból az angol fővárosba tette át a székhelyét Antonio Rüdiger, aki így ellenfélként tért vissza a Stadio Olimpicoba. A német válogatott hátvéd a Chelsea hivatalos oldalán elmondta, hogy óriási megrázkódtatásként élték meg a vereséget.

 Alessandro Florenzi cserét kért, ami aggasztotta a szurkolókat, de a játékos megnyugtatott mindenkit, hogy csupán fáradtság miatt jelzett, és minden rendben van a műtött térdével. Az olasz válogatott szélső pályafutása egyik legszebb győzelmeként élte meg a Chelsea elleni sikert.

Összegzésképpen fontos megemlíteni a Juventus lisszaboni pontszerzését, amellyel a torinóiak is komoly lépést tettek a továbbjutás érdekében. Reméljük, a következő Halloween is hasonló sikereket hoz az olasz labdarúgás számára.