Aurelio De Laurentiis négy csapattal csökkentené az olasz bajnokság létszámát.

Az olasz labdarúgásban jártas embereknek nem meglepő Aurelio De Laurentiis nyers, szókimondó stílusa. A Napoli elnöke ezúttal sem hazudtolta meg magát. Az  olasz Radio24-nek adott interjújában a Serie A jelenlegi, 20 csapatos létszámát nehezményezte, és jelentős létszámcsökkentést javasolt. A filmproducerként is tevékenykedő üzletember már korábban is kezdeményezte a létszámcsökkentést, amin az Olasz labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke, Carlo Tavecchio is elgondolkodott. A két fél álláspontja annyiban ütközik, hogy De Laurentiis 16, míg a szövetségnél inkább 18 csapatos bajnokságban gondolkodnak.

- 1986-ban – ki tudja, miért – megemelték a 16-os létszámot. Ha visszatérne a tizenhat csapatos bajnokság, egy kiesővel, akkor a nagyobb klubok sokkal boldogabbak, és versenyképesebbek lennének. Többször vettem fel a kapcsolatot Tavecchioval, aki az UEFA-ra hivatkozva elmondta, hogy a 20 csapatos Serie A több pénzt hoz a szövetségnek, ami nem igaz – vélekedett De Laurentiis. A Presidente álláspontját a La Gazzetta dello Sport írásos formátumban is megjelenítette.

De Laurentiis Napoli elnök Serie A reform Olasz bajnokság Olasz labdarúgó-szövetség FIGC
De Laurentiis megreformálná a Serie A-t

Be kell látni, hogy a Napoli elnökének drasztikus ötlete talán mégsem annyira elvetemült, mint azt gondolnánk. Olaszország másodosztálya komolyan el van maradva az élvonalhoz képest, ami az elmúlt idények statisztikáiban ki is rajzolódik. A Serie B-ből feljutó három csapat közül kettő, ha nem is az első idényben, akkor a következőben biztosan kiesett. Ez a tendencia folytatódni látszik az idei kiírásban is. Szintén probléma, hogy az újoncok egyáltalán nem tudják megnehezíteni a többi csapat dolgát, és nevetségesen kevés megszerzett ponttal zuhannak vissza a másodosztályba.

A 2017/18-as szezonban feljutó Benevento csapatának az első hat fordulóban egyetlen pontot sem sikerült szereznie. A dél-olasz klub hat vereség alkalmával tizenhat gólt kapott, és mindössze egyet rúgott. Ez a statisztika pedig nem sok bizakodásra ad okot a boszorkányoknak, így ha nem történik gyökeres változás, akkor könnyen csúnyán végződhet a történelmi jelentőségű első Serie A-s idény. A másik feljutó Hellas Verona sem büszkélkedhet a szezonrajtjával, bár legalább a hat mérkőzésből két megszerzett pontot fel tud mutatni. A tény, hogy az említett két pont, két gólnélküli döntetlen alkalmával született, valamint tizennégy kapott, és egy rúgott gól áll a táblázaton a veronaiak neve mellett, komoly gondokra enged következtetni. Hat forduló után ez a két csapat lóg ki leginkább a sorból.

De Laurentiis Napoli elnök Serie A reform Olasz bajnokság Olasz labdarúgó-szövetség FIGC
Borzalmasan rajtolt az újonc Benevento

Az előző, 2016/17-es idényben a Pescara múlta alul még a legpesszimistább szurkoló várakozásait is. A delfinek jóval az élvonalbeli szint alatt teljesítettek, amit a 38 mérkőzésen megszerzett 18 pontjuk remekül prezentálja. A játékosok mindössze három alkalommal hagyhatták el győztesen a pályát. A két magyar játékost is a keretében tudó Palermo együttesének sem volt miért büszkének lennie az elmúlt kiírásban. A szicíliaiak 26 ponttal zárták a szezont, de fontos megemlíteni, hogy ebből tízet az utolsó öt meccsen gyűjtöttek. A huszáros hajrá ellenére is megérdemelten estek ki. A harmadik kieső végül az Empoli lett, így a Caglari mellett a másik újonc, a Crotone is megmenekült a kieséstől, bár ahogy mondani szokták, csak egy hajszál választotta el őket a másodosztálytól.

A 2015/16-os idény valamilyen szinten kivétel, mivel komoly küzdelem alakult ki az alsóházban a kiesés elkerülése ellen. Végül a Carpi és a Frosinone újoncként intett búcsút az élvonalnak, hozzájuk pedig a Hellas Verona csatlakozott.

A 2014/15-ös szezonban a nagy múltú Parma végzett 19 ponttal a tabella utolsó helyén. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a keresztesek komoly pénzügyi nehézségekkel küzdöttek, csődöt is kellett jelenteniük, és az olasz szövetség hathatós segítségével tudták egyáltalán befejezni a szezont. A Cesena frissen feljutó csapatként nem élvezhette sokáig a Serie A légkörét, ugyanis 24 megszerzett ponttal, kevés potenciált mutatva búcsúztak.

A mellékelt ábra azt mutatja, hogy De Laurentiis felvetését komolyabban fontolóra kéne vennie a szövetségnek, bár nem valószínű, hogy a FIGC négy résztvevővel csökkentené a létszámot, de egy, a német példára létrehozott 18 csapatos bajnokság szele már fújja Itália partjait.