A sérülékenységéről elhíresült olasz válogatott támadó újra a Serie A-ban bizonyíthatja gólérzékenységét.

Olasz foci Olaszország Serie A Giuseppe Rossi Genoa sérülés Olasz foci Olaszország Serie A Giuseppe Rossi Genoa sérülés

 

A Genoa labdarúgócsapata a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Giuseppe Rossit. A kikötővárosiaknak egyetlen eurójába sem került a transzfer, mert az olasz válogatott támadó szabadon igazolható, mivel már több mint fél éve nem volt csapata. A még mindig csak 30 éves játékos egész karrierjét sérülések hátráltatták, így nem tudta befutni azt a pályafutást, amit korábban jósoltak neki. A Transfermarkt nevű német oldal adatai alapján Rossinak közel ezerkétszáz (1194) napot kellett kihagynia különböző sérülések miatt. A térdében többször is elszakadt a keresztszalag.

A gólérzékeny csatár pályafutása legjobb éveit a Villareálnál töltötte. Hat évig állt a spanyol klub alkalmazásában, és 136 mérkőzésen 54 alkalommal volt eredményes. A Serie A-ban legutóbb a Fiorentina együttesét erősítette, de a firenzeieknél két év alatt mindössze 33 mérkőzésen kapott lehetőséget. A violák először a Levante, majd a Celta Vigo együttesének adták kölcsön. Az olasz válogatott színeiben 30 alkalommal lépett pályára, és 7 gólt szerzett.

A Genoa támadósorára ráfért a vérfrissítés, ugyanis a Griffone tizenöt forduló alatt mindössze 13 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Ennél csak a Benevento (8), Sassuolo (8), Crotone (11) trió szerzett kevesebbet a Serie A-ban.